Az Országgyűlési Múzeum az Aranybulla 800 emlékévhez kapcsolódva színházi előadással, rendhagyó tárlatvezetéssel és interaktív, játékos programmal várta az érdeklődőket a június 25-én megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakája kulturális rendezvényen.
Az esemény fénypontja a szórakoztató, fiataloknak szóló ingyenes színházi előadás volt, mely nagy sikert aratott a közönség körében. A két időutazó detektív, Jobku és Dzsevu a Szentföldre tett látogatása előtt azt a rejtélyt próbálja megoldani, hogy mi is történhetett az Aranybulla hét eredeti példányával. Az általuk elképzelt változatokat roppant szórakoztató módon játszották el, miközben azt is bemutatták, mi az Aranybulla; és persze II. András házassága Gertrúddal, majd a királyné megölése sem maradhatott ki a történetből.
A magyar törvényhozás ezer éve rendhagyó tárlatvezetésen Kőfalvi Tamás történész mutatta be a középkori oklevélkészítés gyakorlatát, szabályait, valamint az oklevelek kiadásának és utóéletének érdekességeit.
A Kossuth téren játékos feladványok várták a vállalkozó kedvű látogatókat. A gyermekek kreatív foglalkozásokon ismerkedhettek meg az aranyozás technikájával, és a középkori írnokok nyomába lépve elkészíthették saját, pecséttel ellátott oklevelüket is. A Kossuth téri színpadon este az Octovoice Énekegyüttes adott koncertet.
Közzétéve: 2022-07-05 16:09
Kategória: Aranybulla800 hírek